A nők arca az, ami leginkább egyéni. Komolyabb, vidámabb és mindenféle érzéseik mozgékony tükre. A testek mondanivalója egységesebb: életörömet sugároznak. A női testalkatot banálisan három mérték jellemzi. Erről ugyan nem sokat tudunk meg az itt következő naplórészekből, a hosszú időre tekintő beszámolókat mégis tanulságosnak véltem feleleveníteni. Ezzel italo is egyetértett. (http://href.hu/x/eslx 15.hsz.) Mint írja, feljegyzései a dolgok eddig homályban maradt oldaláról szólnak, anélkül, hogy ezt az oldalt túl kívánta volna hangsúlyozni.
A barlangi művészetnek a része, később pedig a folytatása volt a mobil (hordozható) alkotások tömege. Az ábrázolt emberalakok túlnyomó többsége nő volt. Az alábbi kisplasztikák többsége az „őskőkor” felső szakaszából, 25 ezer - 10 ezer évvel ezelőttről származik, kisebb részük az „újkőkorból”. A műtárgyak témájából és stílusából az életmód egyes vonásaira is következtetni lehet.
A franciaországi Brassempouy-i Lányportré körvonalai fiatal, szabályos arcot mutatnak, de szembenézetben a mélyen ülő szemeket eltakarja a hosszan ívelő szemöldökök árnyéka. Szája egyáltalán nincs. Nyaka elegánsan hosszú:
Kivehető a vaksinak tűnő bal szem és az egyenetlen orrvonal. Vélhetőleg szokatlan betegsége miatt tisztelet övezhette. Hosszú haja gondozott frizurába rendezetten omlik a vállára. Arcáról ítélve megfelelően, vagy jól táplált volt:
A következő egy akt-torzó, szintén franciaországi. XIX. századi felfedezője az egykorú álszent prüdéria hatására a Venus impudique, azaz a szemérmetlen Vénusz elnevezést adta neki, holott csak egy normális arányokkal rendelkező női test volt.
Nem kellett az álszent erénycsőszök ellenérzésétől tartani a következő torzó, a Sireuille-i Venus esetében, amely még inkább explicit módon tükrözi a test valóságát. A nő terhessége a bigott, (ám esetenként gyalázatos bűnöket is melengető) Csőszök szemében mintegy megszentelte a meztelenséget.
A szobrok mellett egy kb.15 ezer éves barlangi féldomborművel is rendelkezünk a magdaléni korszakból (Penne dans le Tarn). Két tökéletes alakú fekvő aktot ábrázol. Mindkettő olyan finom erotikát sugároz és olyan mesterien kidolgozott, hogy a szakértők nagy része először modern alkotásnak hitte. A legnagyobb tekintélynek, H.Breuil abbénak kellett a helyszínre utaznia. Nagyon aprólékosan elemezte, minden esztétikai szempontot és természettudományos eszközt igénybe vett. Tüzetes vizsgálata szerint az alkotás eredeti. Sok bizonyítéka közül az egyik az volt, hogy a féldombormű és az azt környező barlangi fal patinájának mind a vegyi összetétele, mind pedig a kora megegyezik.
Fekete vonal hangsúlyozza a meglévő részeket, piros vonal pótolja a hiányokat. A barlangban ebből még egy példány található, melyen az itt hiányzó részek is rajta vannak egy csinos fejecskével egyetemben. Hálózati képe nem elérhető.
A nő magától értetődő anyaszerepe számos kulturális funkcióval járt együtt.
A gyermek tanítását és az utánozandó magatartási minták gyakoroltatását az anya végezte. A korabeli élet egész terjedelmére kiterjedõ szókincset kellett alkalmaznia. Az emberi beszéd széles körű kibontakozása egyebek mellett ennek köszönhetõ. Az asszonyok gyűjtögető együttműködése is magával hozta a beszédérintkezés gyakoriságát. Nem véletlen, hogy az agykérgi beszédcentrumok a nõknél általában ma is erõteljesebben mûködnek, mint a férfiaknál. Utóbbiak az õskorban fõképpen a vadászat és a csoport külsõ környezetével való érintkezés szókincsét fejlesztették és alkalmazták. A tájékozódáshoz kapcsolódó intenzívebb elemzõ gondolkodás is az erõs oldaluk volt. A nyelvi kommunikáció nemcsak a gondolkodást ösztönözte, hanem az arckoponya mimikai izmait átalakítva, hozzájárult a mai emberarc létrejöttéhez is.
A kisgyereket gondozó nőknél fejlődött ki a két lábon járóknál lehetséges ölelési gesztus, ami a nemek közötti érintkezés változásaiban is fontos szerepet játszott. A fizikai érintkezés ilyen módjával társultak a gondozás, a gyengédség, a szeretet állandósuló érzései. A nõk ezért késztetést éreztek arra, hogy kifejlett ölelési és simogatási kultúrájukat nemi partnereikkel is gyakorolják. Amihez a pároknak, egyre gyakrabban szembe kellett kerülniük egymással. A párzásnak ezt a formáját néhány fõemlõs, például a csimpánz is ismeri, de náluk az ilyenfajta együttlét igen rövid ideig tart. Sok embernél történt elterjedése a nemi kapcsolathoz a szeretetteli gyengédség, figyelem és gondoskodás emocionális állapotát társította.
Most már lényegesebb lett az is, hogy ki hogyan néz ki, mert a biológiai szelekcióban is fontos párválasztásban szerephez jutott a profil, a kifejezõ szem, a homlokzat szépsége. Azok a nõi származási vonalak maradtak fenn, akiknél a szexuális vonzásnak ezek a feltételei erõsebbek voltak. Mindez újabb lépéssel vitte elõre a formák fejlõdését és szintén hozzájárult a mimikai izmok és a mai emberi arc kialakulásához.
A nõk tehát nemcsak saját gyermekeiket hozták világra és nevelték fel, hanem bizonyos értelemben az egész emberi kultúrában anyaszerepet töltöttek be.
A kisgyereket gondozó nőknél fejlődött ki a két lábon járóknál lehetséges ölelési gesztus, ami a nemek közötti érintkezés változásaiban is fontos szerepet játszott. A fizikai érintkezés ilyen módjával társultak a gondozás, a gyengédség, a szeretet állandósuló érzései. A nõk ezért késztetést éreztek arra, hogy kifejlett ölelési és simogatási kultúrájukat nemi partnereikkel is gyakorolják. Amihez a pároknak, egyre gyakrabban szembe kellett kerülniük egymással. A párzásnak ezt a formáját néhány fõemlõs, például a csimpánz is ismeri, de náluk az ilyenfajta együttlét igen rövid ideig tart. Sok embernél történt elterjedése a nemi kapcsolathoz a szeretetteli gyengédség, figyelem és gondoskodás emocionális állapotát társította.
Most már lényegesebb lett az is, hogy ki hogyan néz ki, mert a biológiai szelekcióban is fontos párválasztásban szerephez jutott a profil, a kifejezõ szem, a homlokzat szépsége. Azok a nõi származási vonalak maradtak fenn, akiknél a szexuális vonzásnak ezek a feltételei erõsebbek voltak. Mindez újabb lépéssel vitte elõre a formák fejlõdését és szintén hozzájárult a mimikai izmok és a mai emberi arc kialakulásához.
A nõk tehát nemcsak saját gyermekeiket hozták világra és nevelték fel, hanem bizonyos értelemben az egész emberi kultúrában anyaszerepet töltöttek be.
A nők azonban pontosan ismerték a terhesség megelőzésének módját is. Ebből a (külsőre az angyalfűre hajazó) növényből a mai day after pillhez hasonló hatású főzetet készítettek:
A készítés folyamata:
Ez, és egyéb születésszabályozási módszerek fontos szerepet játszottak, egyebek közt a kezdeti időkben elterjedt vérfertőző kapcsolatok következményeinek kivédésében. Ebben a tekintetben azonban a fő kulturális cselekvésmódot a bonyolult tabukkal szabályozott exogámia jelentette. (A csoport hajadonjai csak más csoportok tagjaival „házasodhattak”, stb.)
A gyógyító munkát, a sebek ellátását szintén nõk végezték. A gyógyítás része volt az érzelmi ráhatás: énekeltek a betegnek, csakúgy, mint a csecsemõknek. Táncokkal, mimikával, egyéb gesztusokkal kísérték mindezt. Bizonyos körben ilyen, nem anyagi működések is hatottak az élet sok területén, de a bennük való hitet fokozatosan túlterjesztették ezen a körön. A vallás előtti hiedelemvilág: a mágia abból a képzelődésből alakult ki, hogy a gondolatoknak, a szavaknak hatalmuk van a reális világ fölött. A mágiát utánozzák a jelenkori templomok szertartásai is. Az õsidõkben azonban a természet feletti képzelt erõkkel nõk rendelkeztek. Ahol volt sámán, ezt a funkciót nagyon hosszú ideig nõk töltötték be. Az embercsoport vezetését egy tapasztalt vadász mellett egy idõsebb asszony látta el. Még a modern idõkben is, a megmaradt õshonos törzsek sámánjai nõi ruhát, maszkot öltenek, vagy ruhájukat nõi jelképekkel ékítik.
Korábban az ember több mint százezer éven át ragadozóként élt. Már gondolkodott, tüzet használt, eszközöket készített, szavakat formált. Mégis úgy élt, mint a többi mindenevő állat. Közös emberi normái nem voltak, csak az erősebb fölényét ismerte, a gyengébbet nem kímélte. Életformájának jellegzetes és összefoglaló kifejezése a kannibalizmus: ez szokásrend volt, nem moralitás. Kannibál tanya volt a mai Magyarországon található Subalyuk barlang is.
Különösen szűkös korokban rendszeresen megölték a gyermekek és az öregek kisebb-nagyobb részét és étrendileg fogyasztották az emberhúst. Gyilkos demográfiai szabályozást végeztek, népszaporulatra azonban szükségük volt, ezért becsben tartották a terhes nőket, akikről már a legkorábbi időktől fogva plasztikai ábrázolások is készültek, köztük az imént bemutatott.
A változás a tartósabb közösségek formálódásával kezdődött. Százezernyi év alatt új szokásrend honosodott meg. A nők együttesen kezdték védeni gyermekeiket és a szintén veszélyeztetett öregek segítségével fokozatosan megfékezték a fiatal férfiak vadállati étvágyát. Az utóbbiak függtek is az előbbiektől, mert az ennivaló nagy részét a nők gyűjtötték össze, a gyógyító füvekhez ők értettek, az eszközök elkészítése pedig jórészt az öregek dolga volt. Végül a nők döntötték el a küzdelmet, anyai gondoskodásukat a közösségre is kiterjesztve. Erőteljes harci tulajdonságaikat latba vetve, sok helyütt megölték az emberállati kannibalizmushoz ragaszkodókat. A túlélési szelekcióban végül azok a csoportok maradtak fenn, ahol a nők győztek. Győzelmük nem hozott létre a korábbi történeti leírásokban elterjedt fogalmak szerinti matriarchátust. Nem uralkodtak.
Hatásukra azonban a csoporton belül felszámolták az antropofágiát és gondoskodni kezdtek a halottak elföldeléséről, hogy mások se egyék meg őket. A megölt ellenséget, idegeneket viszont még sokáig eledelnek tartották. (A rituális kannibalizmus ennél tovább maradt fenn, pl. a lovas nomádoknál és a vikingeknél.) Jóval az istenhit és a szervezett vallások megjelenése előtt kezdett élni a csoportmorál, melynek születése ilymódon főleg a nőknek köszönhető.
Minden magyar szavunk egyezményes értelmű. Megállapodtunk arról, hogy melyik fogalmat milyen kiterjedésben használjuk. A mai nyelvben az erkölcs követelményei minden emberre érvényesek. Most is csak ezen a nyelven beszélhetünk. Ennek fogalmai szerint a csoportmorál nem erkölcs, mert nem vonatkozik fajunk minden egyedére, magára az emberre. A család, csoport, etnikum tagjait védő, a többieket akár legyilkoló szokásrend erkölcs nélküli. Az első szervezett vallásokat is ez jellemzi: a törzs, a település istene a benne lakók összetartozási szolidaritását jelképezi, a többiekkel szemben pedig az öldöklő háborúskodás hivatkozási alapja és megszentelője. A korai vallások ilyen morálja nem erkölcs. Ellenük a jelenkorban gyűlöletet szítani viszont kifejezetten erkölcstelen.
Mindez nem változtat azon, hogy a legkorábbi időkben az anyaközpontú társulások keletkezése az emberben rejlő lehetőségek kifejlődését segítette elő. Összetartásuk erősödésével bontakoztak ki a mágikus szertartások A vallások előtt a mágikus szemlélet és hit általános volt. Az őskőkorutolsó szakasza óta mágikus tiszteletben részesítették a bálványszerűen, eltúlzott nagyságú farral és mellel ábrázolt terhes nő kisplasztikákat.Fenyegetően robusztus alakjaik az állati sorba, a csoporton belüli antropofágiába való visszasüllyedés baljós következményeire is figyelmeztették azokat, akiket kellett.
Lelet Dolni Vestonicéből:
A híres zsírosfarú "Vénusz" Willendorfból:
Ez is termékenységi- és bőség-szimbólum volt. Frizurája gondosan kidolgozott, de az arcát nem látni. Ilyesmiből a világon kb. negyvenet találtak, ebből húszat Eurázsiában.
A korábban mutatott plasztikákhoz hasonló szimbólum a következő, ami már nem mobil, hanem stabil szobor, a Kr.e. hetedik évezredből. CatalHöyükben letelepedett közösség imádta. Későbbi, mint a fentiek és Cybele Istenanya kialakult tiszteleti szokásrendjéhez köthető.
A Grimaldi "Vénusz" viszont bővelkedik negroid jegyekben. Egy ezen alapuló feltételezés értelmében az európai kultúra létrejöttében az Aurignac - Cro-Magnon vonalon kívüli, közvetlenül afrikai eredetű csoportok is részt vettek, esetleg domináns szereppel. A testes „Vénuszok” eszerint az ottani, a múlt századi hottentotákéra emlékeztető nőideált testesítették meg:
Amikor az emberek még nem saját képmásukra teremtettek isteneket , ezekből a természetidegen módon elrajzolt testű és arcú asszonyszobrokból alakult ki a Nagy Istenanya kultusza. (Maria Gimbutas elmélete.) Az első panteonok (óind, sumer, görög) uralkodó istenségei nők voltak.
Az ú.n. "újabb kőkorszakban", különösen pedig annak civilizációs szakaszában megint gyakrabban ábrázoltak arányos alakú nőket is, szép körvonalú portrék készültek.
Hétezer éves női arcmás egy agyagkorsón (Tell Hasszúna):
Folytatódott az eltorzult testű, fenyegető anyaistennők kultusza, de jóltáplált, nem terhes nők kisebb méretű aktjai is láthatók ehhez hasonló arányos torzókon (Kr.e 3. évezred eleje):
Ritka leleteken sudár termetű nők egész alakos körvonalai is feltünnek (Az Eufratész melletti Mari, i.e. 2. ée.:)
A sumer szépség mintaképe, Inanna istennő arcmásának vélik:
Tisztelték szerelmi és harci istennőként, és róla is fennmaradt dagadt idomú várandós ábrázolás. A tabu hagyományai nem ismertek kizárólagos fogalmakat: szűzessége és gyermekáldása megfért a legendában.
Indiai istennő korai domborművön:
A nőket az egyiptomi családszobrok is kecsesnek mutatják:
A nők nem alkottak külön idillikus társadalmat, ugyanabban a kíméletlen világban éltek, mint a férfiak. Moralitásuk hasonló volt. A "bronz"- majd a "vaskorban" a törzsek egy részét nők vezették az ellenség elleni harcba. Jól kezelték a fegyvereket és amikor lóra ültek, a nyílvesszőjük pontossága sem maradt el a férfiaké mögött. Hátrafelé nyilazó nő:
Nyilazó nő stilizált kínai rajzon, sárkánynak ábrázolt ellenséggel:
Az csak legenda, hogy az amazonok törzsének tagjai levágatták a jobb mellüket hogy meg tudják feszíteni a nyíl idegét. Nem kellett megcsonkítani magukat és külön törzsbe szerveződniük. Egy történetíró a masszagéták női vezéréről, Tomyriszról tudósít, akinek népét a perzsa Kűrosz vérszomjas hadserege öldökölte és pusztította. Kűroszt megölték és a fejét elhozták Tomyrisznak. "Töltsetek meg vérrel egy bőrtömlőt" parancsolta emez. Így tettek. "Dobjátok bele a fejét. Ha annyira szomjazott a vérre, most kedvére ihat."
