Minap egy hozzászólásban hivatkoztam két magyar írónő beszámolójára az első világháború előtti állapotokról. http://href.hu/x/9zha 16. sz. Most valamivel részletesebben idézem regényeik ide tartozó részét. Adyról többen tudnak.
Gulácsy a „Förgeteg”- ben a nagybirtok vasabroncsába zárt paraszti gazdaság földéhségéről ír. A népnek nincs elég megművelhető szántóterülete. A jómódú falusiak a pár holdas kisgazdáktól már összevásárolták, amit lehetett. Azok, szorultságukban eladták a földet és nincstelen, nyomorúságos viskókban tengődő zsellérek lettek. Az ágrólszakadtakat a nagyobb gazdák fojtogatták, őket meg fojtogatta a nagybirtok Élethalálharc volt ez, csak törvényes úton. A százholdasok sem nyerhettek a kétezer, a húszezer és a kétszázezer holdasok ellenében. Urai szerint a paraszt arra való „hogy munkálja, nem pedig, hogy bírja a földet. És… haljon meg..A paraszt: a massza. Térjen hát vissza a masszába és javítsa állományával a talajt... Békeidőben fejezték ki ilyképp. A világháborúban százezrével haltak meg és idegen országok talajába kerültek.
Anyagiakban ez Lesznai Anna („Kezdetben volt a kert”) tanúsága szerint 1/12-es arató részt jelentett (1/14-es példákról is tudunk). Napi 14-16 órai munka. A béresek tömege 2-3 családdal, sok gyerekkel szorong egy-egy vályogviskóban, a közös konyha jóvoltából is pokollá téve egymás életét..Tudatlanság, civilizálatlanság, elvadultság. Az országban idegen a polgári szellem, itt csak urak meg parasztok vannak. „Csürhe a paraszt a tót, a ruszin... és a magyar sem különb. Kutyakorbács kell nekik” - ilyen az úri mentalitás a 19.sz végén. Az értelmiséget sem becsülik sokra. Mindez a magyar élet szűkösségét, a szabadság hiányát jelzi „egy félig még hűbériségbe ragadt, elszigetelt” országban. Mindenkit szolgának tekintettek, aki nem úri származású. Adyval: jaj annak, aki nem úr és nem bitang. Ez a kasztszerűen elkülönülő vezető réteg vakon és süketen ment a saját végzete felé és bukásában magával rántotta az egész országot.
Későbbi írók, falukutatók tanúsága szerint a kisparasztok, a puszták népe, a vidéki szegénység helyzete a 20. században sem javult meg számottevő mértékben.
